Követelem a Tisza-dal szerzőit!

„Zoránnak még csak egy ország kellett a mennyekben (Kell ott fenn egy ország), addig Magyar Péternek már egy jobb ország kell. Míg Zorán 1994-ben egy csodaszép dallal fohászkodott, és tette mindezt a zseniális Sztevanovity Dusán által megírt szöveggel tulajdonképpen az elveszejtés és az elmúlás teljesen emberi küzdelmét dalba öntve, addig Magyar Péter magának követel egy jobb országot, ami számára egyedül egy jobban fizető országot takar. Zorán slágerének dallama nem eredeti. Azt Chris Rea írta. Méghozzá 1989-ben, a zseniális, bár lakosságivá váló The Road to Hell albumára. Az új Tisza-himnusz pedig számtalan gyanús elemében emlékeztet a svéd Kent egyik dalának klipjére. Ahogy Zoránék korrektül feltüntették Reát szerzőként, hiszen a dallam nem saját, Radnai Márk is bevallhatná, hogy ihletettség és tudás híján lerabolták a svédeket. Úgy lenne tisztességes. De ezektől nem várhatunk semmit!

Tulajdonképpen az ujjaim eltörését kockáztatom ezekkel a sorokkal, ugyanis Radnai volt az a kontár színirendező, aki, miután rossz kritikát kapott egyik darabja, nyilvánosan fenyegette meg a kritikust annak munkaeszközének sajátos ellehetetlenítésével. A zenében, filmművészetben létezik a feldolgozás/remake, a lopás és az hommage fogalma. Utóbbi ingoványos, bár jószándékú terep. Tisztelgés az eredeti alkotók előtt, stílusgyakorlat, mely dicsőíti a szerzőket és felkínálja az új produkció által az eredetinek az éltetését. A Tisza elvileg a Tisztelet pártja, na ebből nyomot nem találunk a Kent és a Kell egy jobb ország vonatkozásában. A remake-et zárjuk is ki, azt illő lett volna kommunikálni, marad a tolvajlás. Marad a színvonaltalan, hatásvadász, szavazatmaximalizáló elemekkel tarkított lakossági svájcibicska. Marad az olcsó, és mégis drága giccs. Marad a Teszkós Jézus lázálma, hogy beírja majd magát a történelemkönyvekbe.

Nem fogom szétszedni Nagy Ervin valóban ripacs éneklését (amúgy nem ismertem volna fel a hangját), mert soha életemben nem tetszett, cserébe el sem vártam, hogy színészek énekeljenek. Tulajdonképpen be vagyok oltva musicalek és zenés filmek ellen annak ellenére, hogy találok a gyűjteményemben néhányat, csak azokat meg tudom magyarázni. Ervin egy tehetséges színész volt a szememben, pláne a Kaméleonban, ahol Trill Zsolttal brillírozott, de hogy jóideje lejtőn van a csávó, az nem kérdés. Hogy énekel? Szarul. Nem kell bántani ezért. Kent-párhuzamot is megírták már sokan, annyit jegyeznék meg a kollégáknak, hogy zenekar és nem együttes, ha már.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán